Barion Pixel

Méhen belüli programozás

Amit most megeszel, gyermeked egész életére kihatással lehet.
Ma már egyre világosabbá válik a kutatók számára, hogy az egészségügyi problémákra, betegségekre való hajlam függ a genetikától ÉS a méhen belüli körülményektől egyaránt. A pontos oka ennek egyelőre ismeretlen, de bizonyára valamilyen „programozáson” esik át a magzat az anyaméhben. Vegyünk példának két, azonos génekkel rendelkező embert, akik közül az egyik olyan anyától születik, aki a várandósága időszakában túlsúlyos vagy alultáplált volt, a másik emberhez képest nála megnő bizonyos felnőttkori krónikus megbetegedések kockázata.
Mostanra az is kiderült, hogy nemcsak az elégtelen tápanyagbevitel okozhat gondokat a magzatnál születése után. Az elhízott vagy cukorbeteg édesanyák gyermekei ugyanis extra zsírszövetet halmoznak fel, és még az étvágyuk is programozottan nagyobb lehet. Ebből következik az is, hogy ki vannak téve későbbi súlyproblémák előfordulásának.

A sóbevitel például befolyásolja a baba veséjének strukturális alakulását, ami pedig hatással van arra, hogy a későbbiekben milyen mértékben lesz képes tolerálni a táplálékkal magához vett sót, és milyen valószínűséggel lép fel nála a későbbiekben magas vérnyomás.

Csupán az utóbbi néhány év kutatásai során jöttek rá arra, hogy a várandósság alatti étrend valóban kihat a magzat DNS-ére is. A korai terhesség alatti alacsony szénhidrátbevitel például nagyobb testzsírszázalékot eredményezett a kisgyermekeik korai éveiben.
A magas zsírtartalmú diéta pedig a megszületett babáknál nagyobb zsírállományt, és kisebb izomszövet-állományt idéz elő, ami pedig fokozza a cukorbetegség kockázatát.

Az első anyag, amit a magzat megkóstol, az az őt körülvevő magzatvíz lesz. Bármit is eszik a kismama a várandóssága során, annak ízrészletei kiválasztódnak a magzatvízbe. Mit is jelent ez? A baba is érezni fogja az elfogyasztott étel ízrészleteit. Így a baba szép lassan hozzászokik édesanyja által fogyasztott élelmiszerek ízéhez, édesanyja kedvelt ízvilágához.
Abból is tudható a fenti tény, hogy kimutatták, a magzat több magzatvizet nyel, ha édesebb táplálékot vett édesanyja magához, mintha keserűt.
Tovább is mentek a kutatók. Vajon emlékszik-e a magzat a méhen belüli ízprogramozásra? Azaz születése után is előnyben fogja-e részesíteni azon ízeket, melyekkel többször találkozott pocakon belül. A válasz természetesen igen volt. Azon nők gyermekei, akik a várandósság alatt többször találkoztak sárgarépalé ízével, jobban elfogadták a répalével kevert gabonapelyhet, mint a kontrollcsoport.

Az ízeknek való születés előtti kitettség a jelek szerint arra kondicionálja a babákat, hogy születésük után ugyanazokat az ételeket preferálják, amelyeket az édesanyjuk is biztonságosnak talált a terhesség alatt.

Tehetek már a várandóságom alatt is azért, hogy a babám kisebb valószínűséggel legyen majd később allergiás? Mára már kijelenthető, hogy a mogyoró, a tejtermékek, a liszt vagy a tojás várandósság alatti kerülésének nincsenek kedvező hatásai. Minden jel arra mutat, hogy az nem védi meg a gyermeket sem az ételallergiáról, sem az ekcémától, sem az asztmától, sem a befulladástól, viszont létfontosságú tápanyagoktól foszthatja meg a babáját és a kismama magát. Sőt, egy 2016-os finn kutatás például pont az ellenkezőjét mutatta ki: a terhesség alatt bevitt nagy mennyiségű tejtermék csökkentette a tehéntej okozta allergia kockázatát.

Mi a helyzet az egészségtelen, gyorsételekkel? Egy 1200 várandóst vizsgáló kísérlet arra jutott, hogy heti 3-4 gyorséttermi étel megduplázta az asztma kockázatát. Minél többször fogyasztott a kismama ilyen ételeket, annál nagyobb volt az esély arra, hogy a gyermeknél 3-4 éves korban asztma alakul ki.

Mi a helyzet az allergénekkel?
Nincs szükség arra, hogy bizonyos élelmiszereket kerüljön, csak mert azok csomagolásán allergén-információkkal találkozik. Ezek a feliratok a leggyakrabban allergiát okozó anyagokat emelik ki.

Egy szó mint száz, ha nincs különösebb oka, nem kell semmit sem kitiltani az étrendből, csupán gondolja át, mit vesz magához, mert az kisbabájára is kihat.

Maczkó Nóra

weboldal: anyaertbabaert.hu

Címkék

Megosztás

További bejegyzések

Shopping Cart
Scroll to Top